2009 július 1.-tól a kormány felfüggesztette a közvetlen állami támogatások (közismert nevén SZOCPOL) igénylését!
Amennyiben még nem rendelkezik ingatlannal és önerő hiányában nem tudja megoldani lakásvásárlást, akkor az alábbi lehetőségek közül választhat:
Lakás vásárlása önerő nélkül pótfedezet segítségével
Önerő megteremtése lakásvásárláshoz
Alább olvashatóak a 2009. júlis 1. előtti támogatások:
Fiatalok
otthonteremtési támogatása használt lakás vásárláshoz (félszocpol)
Fiatalok otthonteremtési támogatására jogosultak a gyermeke(ke)t
nevelő, 35 év alatti házastársak, legalább egy éve közös háztartásban
élő élettársak vagy egyedülálló személyek a használt, legalább
komfortos lakás vásárlásához szükséges önerő növelése érdekében,
ha az ingatlan vételára nem haladja meg Budapesten és megyei
jogú városokban a 12 millió forintot, ill. vidéken a 8 millió
forintot.
A lakás vételára nem lehet több sem az illetékes önkormányzat
jegyzője által kiadott értékbizonyítvány szerinti értéknél,
sem a bank által megállapított forgalmi értéknél.
A kedvezmény összege az első gyermek után négyszázötvenezer
forint, a második gyermek után hétszázötvenezer forint, a harmadik
gyermek után hétszázezer forint, a negyedik gyermek után négyszázezer
forint, minden további gyermek esetében százezer forint, de
nem haladhatja meg az adásvételi szerződés szerinti vételár
70%-át.
A lakásépítési kedvezménynél leírt személyi feltételek a fiatalok
otthonteremtési támogatására is megfelelően alkalmazandók. A
fiatalok otthonteremtési támogatása személyi feltételeinek meglétét
az igénylő lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzője
igazolja a bank részére.
Utóbb
született gyermek utáni otthonteremtési támogatás:
E támogatást igényelhetik a támogatást korábban született gyermekek
után igénybevevők a később született gyermek(ek) után is – az
adásvételi szerződés időpontjában érvényben volt összegben –
abban az esetben, ha bármely pénzintézetnél (bank) kölcsönszerződésük
van. A támogatást ilyenkor a még fennálló (elsődlegesen a jelzáloglevél
kamattámogatásos) kölcsön tőketörlesztésére lehet fordítani.
A fiatalok otthonteremtési támogatása igénybevételének feltétele,
hogy a támogatott személynek a támogatás folyósítását követő
egy éven belül be kell mutatnia a bank számára:
a) az illetékhivatal által hozott, a támogatással vásárolt ingatlan
visszterhes vagyonszerzési illetékelőlege kiszabásáról szóló
határozatát, és
b) a lakcímet igazoló hatósági igazolványát, mely igazolja,
hogy a támogatással vásárolt ingatlan a lakóhelye.
Lakásvásárlási kedvezmény használt lakás vásárlására (félszocpol)
Lakásvásárlási kedvezmény használt lakóingatlan megvásárlásához
akkor igényelhető, amennyiben az igénylő három vagy több gyermeket
tart el, és a 2001. augusztus elsején az igénylő vagy az együttköltöző
eltartott gyermekeinek együttesen legalább 50 %-os tulajdonában
lévő lakása értékesítésével, helyette nagyobb hasznos alapterületű
és legalább egy lakószobával több szobaszámú, legalább komfortos
lakást vásárol.
Az értékesített lakás teljes vételárát a vásárlásra kell fordítani,
csökkentve azt az értékesített lakást terhelő, visszafizetett
önkormányzati, illetőleg munkáltatói támogatással, valamint
lakáscélú hitelintézeti kölcsönnel. A kedvezmény igénybevételével
megvásárolt lakóingatlanban az eltartók és az együttköltöző
eltartott gyermekeik tulajdoni hányada nem lehet kevesebb, mint
az értékesített lakásban volt. A kedvezmény összege az eladott
lakóingatlan adásvételi szerződés szerinti eladási ára és a
helyette vásárolt lakóingatlan adásvételi szerződés szerinti
vételára közötti különbséget nem haladhatja meg.
A
kedvezmény összege az eltartott gyermekek után a lakásépítési
kedvezményösszegének fele.
Egyéb eltartott családtagok után 30.000,- Ft.
Ugyanazon gyermek után csak egy közvetlen támogatás – vagy lakásépítési
kedvezmény, vagy a fiatalok otthonteremtési támogatása- vehető
igénybe.
Megelőlegező kölcsön (szocpol később születendő gyermekek után)
A fiatal házaspár az önerő növelése érdekében kérheti a kedvezményre
jogosító feltételek fennállása esetén a Lakásépítési kedvezmény
(szocpol) kölcsönként történő megelőlegezését. Fiatal a házaspár,
ha a kölcsön- (adásvételi) szerződés megkötése időpontjában
a házastársak egyike sem töltötte be a 40. életévét.
A támogatás kizárólag új lakás felépítésére, illetve az értékesítés
céljára épített és építtetett lakás megvásárlására, és olyan
új lakás megvásárlásához vehető igénybe, amelynek magánszemély
tulajdonosa az ingatlan tekintetében eredeti szerzőnek minősül.
A
gyermektelen fiatal házaspár legfeljebb két születendő gyermek,
egygyermekes fiatal házaspár további egy születendő gyermek
vállalása esetén jogosult a megelőlegező kölcsön igénybevételére.
A vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt, mely egyben
a megelőlegezés időtartama is, lakás vásárlása esetén az adásvételi
szerződés megkötésének időpontjától, lakás építésénél a használatbavételi
engedély kiadásának napjától kell számítani:
A MEGELŐLEGEZŐ
KÖLCSÖN ÖSSZEGE:
Esetek: Megelőlegező kölcsön összege Megelőlegezési időszak
Gyermektelen
fiatal házaspár egy gyermeket vállal 900.000 Ft - 4 év
Gyermektelen fiatal házaspár két gyermeket vállal 2.400.000
Ft - 8 év
A
gyermekvállalásra vonatkozó határidő a terhesség időszakára
egyszer meghosszabbodik, ha az igénylő házaspár a terhességet
orvosi bizonyítvánnyal a vállalási határidő lejáratáig a banknak
igazolja. A gyermekvállalás teljesítéseként kell elfogadni az
építtető, a vásárló örökbefogadott, valamint bírósági vagy hatósági
határozat következtében utóbb a háztartásába került vér szerinti
gyermekét. A gyermekvállalás teljesítését, továbbá a megelőlegezés
időtartama alatt bekövetkező házasságfelbontás tényét az igénylő
házaspár az azt igazoló okmány kiállítását, illetve a bírósági
ítélet jogerőre emelkedését követő 60 napon belül köteles a
megelőlegező kölcsönt folyósító hitelintézetnek bemutatni.
Fészekrakó
hitel
A fészekrakó hitel a fiatalok lakáshoz jutását könnyítendő,
egy "fészekrakó program", amely állami kezességvállalással
teszi elérhetővé az első lakás megszerzését. Olyan 35 éven aluli
házaspárok és élettársak, valamint gyermeküket egyedül nevelő
szülők élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek lakásuk és elegendő
megtakarításuk még nincs, viszont van annyi jövedelmük, hogy
a felvett hitelt törleszteni tudják.
A kezesség fejében garanciadíjat kell fizetni a hitelfelvételkor,
ami a hitelösszeg 2%-a. A kölcsön új, illetve használt lakás
vásárlásához egyaránt igényelhető lesz. A garancia lehetővé
teszi, hogy a lakás árának vagy az építési költségnek akár a
80-90 százalékára vegyenek fel hitelt a fiatalok. A fővárosi
és a megyei jogú városokban megszerzendő ingatlan ára használt
lakás esetén maximum 12, új lakásnál 15 millió forint lehet,
más településeken pedig 8, illetve 12 millió forint. Forint
és deviza alapon is igényelhető. A törvény előírja, hogy a fészekrakó
hitelek Teljes Hiteldíj Mutatójának alacsonyabbnak kell lenni,
mint az adott bank többi lakáscélú hitele esetén.
Lakásépítési, vásárlási kedvezmény (szocpol) új lakásra.
SZOCPOL
ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK IGÉNYLÉSÉNEK A FELTÉTELEI:
A támogatás felhasználható:
a méltányolható lakásigényt kielégítő lakásépítés, -vásárlás
céljára, magánszemély építtető (vásárló) az általa eltartott,
vele közös háztartásban élő gyermekek és egyéb eltartott családtagok
után az építési költség (eladási ár) megfizetéséhez közvetlen
támogatásként lakásépítési kedvezményt (a továbbiakban: kedvezmény)
igényelhet. A kedvezmény - a lentiekben foglaltak kivételével
- csak új lakás építésére vagy új
lakás vásárlására igényelhető.
A lakásépítési kedvezményt ugyanazon gyermek vagy más eltartott
családtag után csak egy alkalommal lehet igénybe venni.
A kedvezmény az építtetőt (vásárlót) az általa eltartott gyermek,
házastárs vagy más családtag után – az egyéb feltételek fennállása
esetén – akkor is megilleti, ha azok maguk is építtetők (vásárlók),
de a tulajdoni hányaduk együttesen nem haladja meg az 50 %-ot.
A lakásépítési kedvezmény személyi feltételeinek meglétét az
igénylő lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzője
igazolja a bank részére.
A
kedvezmény szempontjából gyermek:
a) az igénylő vér szerinti és örökbe fogadott gyermeke,
b) az igénylő gyámsága alatt álló legalább egy éve vele együttélő
és általa eltartott gyermek, ha az
igénylő vállalja, hogy a gyámság három éven belüli megszűnése
esetén a kedvezményt
visszafizeti,
c) az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek, aki a gyermek-
és ifjúságvédő intézettel kötött megállapodás alapján legalább
egy éve él az igénylőnél, mint nevelőszülőnél, ha ez utóbbi
vállalja, hogy az elhelyezés három éven belüli megszűnése esetén
a kedvezményt visszafizeti, ha másik gyermek gondozására megállapodást
nem köt.
A kedvezmény szempontjából az építtető, vásárló eltartottjának
minősül:
d) fenti bekezdésnek megfelelő gyermek, ha:
• a 16. életévét még nem töltötte be,
• a 16. életévét már betöltötte, de oktatási intézmény nappali
tagozatán tanul és a 25. életévét még nem érte el,
• a 16. életévét már betöltötte, de testi vagy szellemi fogyatékossága
(betegsége) miatt munkaképességét legalább hatvanhét százalékban
elvesztette és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy
év alatt előreláthatóan nem szűnik meg.
e) az építtető (vásárló) kereső tevékenységet nem folytató házastársa
(élettársa), ha:
• munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette,
vagy
• az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy
• háztartáson belül gondoz legalább két olyan gyermeket, akik
koruknál fogva családi pótlékra jogosultak, illetőleg egy állandó
ápolásra szoruló fogyatékos gyermeket vagy a c) pontban említett
hozzátartozót, aki a munkaképességét legalább hatvanhét százalékban
elvesztette.
f) az építtetőnek (vásárlónak) vagy házastársnak szülője (mostoha-
és nevelőszülője), nagyszülője, testvére, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt
betöltötte, vagy a munkaképességét
legalább hatvanhét százalékában elvesztette.
Fentiekben felsorolt személyek után csak akkor igényelhető kedvezmény,
ha:
a) az építtetővel (vásárlóval) - a házastársat és gyermekeit
kivéve - legalább egy éve közös háztartásban élnek, és
b) havi rendszeres keresetük, jövedelmük a szerződéskötés időpontjában
hatályos külön jogszabályban megállapított öregségi nyugdíj
mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg,
továbbá
c) az építtetővel (vásárlóval) az új lakásba együtt költöznek
be.
A gyermeket - a teljes ellátást biztosító intézetben tanuló
gyermek kivételével - az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban
élőnek kell tekinteni akkor is, ha tanulmányai folytatása miatt
átmenetileg nem az építtető (vásárló) lakásában lakik.
Az építtetővel (vásárlóval) közös háztartásban élő eltartott
házastárs, szülők vagy nagyszülők esetében - ha együttes jövedelmük
az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb mérték kétszeresét
meghaladja - egyik szülő (nagyszülő) után sem igényelhető kedvezmény.
A keresetbe, jövedelembe - a lakbér-hozzájárulást, a vakok személyi
járadékát és a házastársi pótlékot kivéve - a bért, a nyugdíjat,
a járadékot, a munkanélküli-ellátást és az egyéb rendszeres
pénzbeni juttatást kell beszámítani.
A gyermekgondozási segélyen, díjon vagy gyermeknevelési támogatáson
lévő személy a kedvezmény szempontjából nem minősül eltartottnak,
ezért utána kedvezményt igényelni nem lehet.
LAKÁSÉPÍTÉSI
KEDVEZMÉNY
Lakásépítési kedvezmény új lakás felépítésére, beleértve a családi
vagy ikerház emeletráépítését is igényelhető.
Emeletráépítés: meglévő épület - belső falsíkon mért legalább
1,90 métert elérő - épületmagasítással járó, függőleges irányú
bővítése új építményszint létesítése érdekében.
Egyéb szabályok:
Az a magánszemély igényelhet közvetlen állami támogatást, akinek
magának, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének,
együttköltöző családtagjainak lakástulajdona, állandó lakáshasználati
joga vagy önkormányzati tulajdonban lévő, illetőleg szolgálati
vagy munkakörhöz kötött lakásra kötött lakásbérleti jogviszonya
nincs, vagy arról érvényesen írásban lemondott és a bérbeadó
azt írásban elfogadta.
A lakástulajdonnal egy tekintet alá esik a gazdasági társaság
tagja által a társaság részére vagyoni hozzájárulásként szolgáltatott,
valamint az építési és használatbavételi (fennmaradási) engedélyben
meghatározott céltól, illetőleg a rendeltetésétől tartósan eltérő
célra használt lakás.
A közvetlen támogatásokat igénybe veheti az is, akinek magának,
házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének, valamint a
vele együttköltöző családtagjainak együttesen legfeljebb az
alábbi lakástulajdona van:
• legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van egy olyan lakásban,
amelyet tulajdonközösség
megszüntetése vagy öröklés útján szerzett, vagy
• a tulajdonában lévő lakása lebontását a települési önkormányzat
jegyzője elrendelte vagy
engedélyezte, vagy
• a lakás több mint, két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén
haszonélvezettel terhelten került
a tulajdonába és a haszonélvező bent lakik.
Külföldi állampolgár vagy hontalan esetében a támogatás igénybevételét
a regionális fejlesztésért és
felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter engedélyezheti.
Ha a házastársak egyike magyar
állampolgár, úgy az engedély nem szükséges.
Lakásvásárlás esetén a közvetlen támogatás akkor igényelhető,
ha az eladó az igénylőnek nem közvetlen
hozzátartozója és nem élettársa. Ez alól kivétel a közös tulajdon
megszüntetése, ide nem értve a házasság,
ill. élettársi kapcsolat fennállása alatt a házastársak, illetve
élettársak között fennálló közös tulajdon
megszüntetését.
A lakásigény akkor tekinthető méltányolhatónak, ha a lakás:
a) szobaszáma az igénylő és a vele együttköltöző családtagok
száma alapján méltányolható
mértéket nem haladja meg, (méltányolható szobaszám) és a
b) telekárat nem tartalmazó építési költsége, vételára az ugyanolyan
szobaszámú lakásoknak a
regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca
nélküli miniszter által közzétett építési
átlagköltségét nem haladja meg (méltányolható költség).
Közvetlen támogatást csak akkor lehet igényelni, ha a kölcsönigénylő
arendelkezésére álló anyagi eszközöket a vételár, illetve az
építési költség kiegyenlítésére felhasználja. Az igénylő rendelkezésére
álló anyagi eszközként kell számításba venni az 5 éven belül
értékesített lakás eladási árát, csökkentve az azt
terhelő és visszafizetett önkormányzati és munkáltatói támogatás,
valamint a kiegyenlített lakáscélú hitelintézeti kölcsön összegével.
Az eladott lakás eladási árát az adásvételi szerződés benyújtásával,
az adásvétel során visszafizetésre került támogatást, illetve
kölcsönt pedig az önkormányzat, munkáltató vagy a hitelintézet
igazolásával kell igazolni.
A közvetlen támogatások összege erejéig, annak biztosítékaként
– az építkezés idejére, valamint a használatbavételi engedély
megadását, illetve vásárlás esetén az adásvételi szerződés megkötését
követő
10 éven át (lakásépítési kedvezmény esetén) vagy 5 éven át (fiatalok
otthonteremtési támogatása esetén) – a hitelcéllal érintett
lakást (az épülő, a felépült, a bővített vagy a megvásárolt
lakást) az állam javára bejegyzett jelzálogjog, valamint annak
biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom terheli.
A közvetlen támogatások folyósítása készültségi fok arányosan
történik.
Utóbb született gyermek utáni lakásépítési kedvezmény
Építésre és új lakás vásárlására nyújtott kölcsönből még fennálló
tartozás csökkentésére a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában
hatályban volt jogszabály rendelkezéseinek megfelelő adósokat
a kölcsönszerződés megkötését követően született gyermekek után
is megilleti - a születés időpontjában meglévő gyermekeiket
és személyi feltételeiket számításba véve - a kölcsönszerződés
megkötésének időpontjában hatályos jogszabály szerinti összegű
kedvezmény.
Ha
valakik építési vagy új lakásvásárlási célú kölcsönszerződést
kötöttek az bankkal, a kölcsönszerződést követően születendő
gyermekük után módjukban áll a bankon keresztül a lakásépítési
kedvezményt utólagosan igénybe venni. Az ehhez szükséges
igazolások beszerezhetők a lakóhely szerinti jegyzőtől. Lakásépítési
kedvezmény utólagos igénybevétele esetén is szükséges azonban
vizsgálni a jelen tájékoztatóban leírtak szerint a méltányolhatóságot.
Ha az adós az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon
túl vagy építés esetén a használatbavételi engedély kiadását
követően igényli a kedvezményt, a kedvezmény összege a születés
időpontjában meglévő kölcsönből még fennálló tartozás
csökkentésére szolgál, de ez nem eredményezi a kölcsön
futamidejének csökkenését. Amennyiben az igénylés az
adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül vagy
építés esetén a használatbavételi engedély kiadása előtt történik,
a kedvezmény - az adós választása szerint - az építési költség
(vételár) megfizetésére is felhasználható.